Méhbangók jó éve a Nyugat-Mecsekben

2020. július 9.

A méhbangó (Ophrys apifera) a hazai orchideák egyik ritka és szép képviselője. Sokféle élőhelyen, lápréteken, pusztafüves lejtőkön, sziklagyepekben is megtalálhatjuk virágzó töveit, ha június első felében ilyen területen járunk.

Méhbangó

A hazánkban fokozottan védett faj előfordulása ismert volt már a Nyugat-Mecsekből, ám az eddigi lelőhelyeken is maximum néhány 10 tő volt fellelhető. Az idei év meglepő változást hozott ezen a téren. Makai Győző és Makai Evetke, amatőr botanikusok bukkantak egy jelentős, eddig nem ismert állományra, a hegység egy kaszálórétjén. A virágzó tövek száma, viszonylag kis területre koncentrálva, meghaladta a 100 tövet. A méhbangó természetvédelmi értéke 250.000 Ft, így az előkerült állomány minden szempontból jelentős értéket képvisel. Igazgatóságunk munkatársai megtették a szükséges lépéseket a terület védelme érdekében. Felvettük a kapcsolatot a gazdálkodóval, hogy a tervezett kaszálások időbeni eltolásával a virágzó méhbangók magot is érlelhessenek.


Szöveg és fotó: Völgyi Sándor

 

Helyszín
Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet
Szélességi kör
46.118726
Hosszúsági kör
18.157150
Térkép linkje
Térkép linkje
Útvonalterv
Útvonalterv

Térkép

Ajánlataink a közelben

Bemutatóhelyek

Abaligeti-barlang
Denevérmúzeum
Mészégető-források barlangja
Pintér-kert Arborétum
Tettyei Mésztufa-barlang

Igényelhető foglalkozások

ABC-séta a Pintér-kertben
Cseppkövek, denevérek, erdők világa
Játékos természetismereti foglalkozások a Tettye Oktatási Központban óvodás csoportoknak
Mecseki felfedezések
Mecseki állatvilág
Vizek világa

Védett természeti területek

Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet

Szállások

Denevér Vendégház

Tanösvények

Denevér E-tanösvény
Kövirózsa E-tanösvény
Pro Silva E-tanösvény - Kismély-völgy

Túralehetőségek

A Jubileumi kereszttől a Pálos kolostor romjaihoz - túra a Jakab-hegyre
Sárkánytúra Remeteréttől a Sárkány-szakadékig – barangolás az abaligeti karszton
Túra a Melegmányi-völgyben

Programok

2026. május 2.
Ha a fák beszélni tudnának – minden, ami erdő – JELVÉNYGYŰJTŐ TÚRA
2026. május 5.
DDNP Klub: Pallos-Rózsa Anita: Kőbe zárt élet
2026. május 8.
Idegenvezetés a 100 éves Pintér-kert Arborétumban
2026. május 9.
Orchideák nyomában – séta a 100 éves Pintér-kert Arborétumban
2026. május 12.
Madarak és Fák Napja a Pintér-kertben
2026. május 23.
Méregzöld titkok – Séta a 100 éves Pintér-kert Arborétumban

Pályázatok

Hidden landscapes

Békamentés Sikondán

2026 Hírek, információk a mentéssel kapcsolatban
A 2025-ös év mentési adatai
A békamentésről, és annak helyi történetéről röviden
Ajánlások önkéntes békamentőknek
Fajok
Kapcsolat

Tettye Oktatási Központ

Tettye Oktatási Központ

Hírek

2026. április 29.
Április 30-án 12 óráig tart nyitva a Pintér-kert
2026. április 29.
Élet a vízben rajzpályázat – eredményt hirdettünk
2026. április 22.
Április 25-én ismét: Bioszféra-rezervátum Nap Pécsett!