Riverside

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság az INTERREG-V-A Magyarország-Horvátország Együttműködési Program 2014-2020 keretében egy hazai és öt horvátországi partnerszervezettel közösen megvalósítja a Riverside című projektet.

Csér sziget

A projekt célja a hazánkban elsőként létrehozott határon átnyúló Mura-Dráva-Duna bioszféra rezervátumon belüli együttműködés elmélyítése. Ennek keretében több kiválasztott élőlénycsoport felmérése történik majd meg, amit horvát partnerekkel közösen végzünk el. Kisebb léptékű természetvédelmi beavatkozásként becserjésedett területek helyreállítását fogjuk elvégezni és élőhelyvédelmi kotrásra is sor kerül a Kisinci-tó nevű Dráva holtágban.

A bioszféra rezervátum jobb megismertetése céljából részt veszünk a horvát partnerekkel közös könyv és online térkép megjelentetésében, nyílt napot rendezünk a helyi lakosság számára, valamint vízitúra táborhelyeket fogunk felújítani. A projekt során elkészülő magyar-horvát természetvédelmi stratégia egyrészt segíteni fog az ágazaton belüli határmenti elképzelések harmonizálásában, másrészt felhasználható lesz más ágazatok (vízügy, erdészet) vonatkozásában. A pályázat keretében elkészül egy tanulmány, ami az Ős-Dráva program célterületének tájhasználat változási lehetőségeivel foglalkozik.

Projekt teljes neve: Development and Protection of the Transboundary Biosphere Reserve Mura-Drava-Danube
Projekt azonosító száma: HUHR/1901/2.2.1/0122
DDNPI projektrészének összköltsége: 214.820,31 EUR, ebből EU támogatás 182.597,26 EUR.
Projekt időszaka: 2020.09.01- 2022.12.31

 

A projekt eredményei

 

A projekthez kapcsolódó hírek

 

 

 

(A képen a bélavári kavicsbánya tavon kihelyezett mesterséges költősziget látható)

Helyszín
Kisinci-tó
Szélességi kör
45.782330
Hosszúsági kör
18.102422
Térkép linkje
Térkép linkje
Útvonalterv
Útvonalterv

Térkép

Letöltések

Ajánlataink a közelben