E-kerékpárokon fedezhetjük fel hazánk nemzeti parkjait

2020. október 1.

Az Aktív Magyarországért Felelős Kormánybiztosi Iroda, valamint az Aktív- és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ 2020-ban a hazai nemzeti parkok számára elindította az E-Kerékpár Programot, melynek keretében elektromos rásegítésű kerékpárokat biztosított a parkok számára.

A program célja, hogy bővítse a nemzeti parkok aktív turisztikai kínálatát, így a látogatók teljesen új, kényelmes és természetbarát módon ismerhetik meg Magyarország természeti értékeket.

Magyarország Kormánya a Program megvalósítására összesen 150 millió forintot biztosított, amely nemzeti parkonként 15 e-kerékpárt, valamint a szükséges kiegészítőket tartalmazza, figyelembe véve a helyi igényeket. A projekt keretében hazánk nemzeti parkjai – így a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság is – olyan turisztikai programcsomagokat állítottak össze, melyek egy- vagy többnapos e-kerékpáros túrákra épülnek. A program bemutatására sajtótájékoztatón került sor Abaligeten, 2020. október elsején délelőtt.

A fotón az esemény felszólalói: Petényi Mirkó kommunikációs igazgató (Aktív és Ökoturisztikai Fejlesztési Központ), Nagy Csaba országgyűlési képviselő, valamint Závoczky Szabolcs igazgató (Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság).

E-kerékpár túrák októberben

Előzetes időpont egyeztetéssel igényelhető e-bike túrák

Helyszín
Abaligeti-barlang
Cím
7678 Abaliget
Szélességi kör
46.136679
Hosszúsági kör
18.116235
Térkép linkje
Térkép linkje

Térkép

Ajánlataink a közelben