Nem mindennapi vendég Drávaszentesen
2023. február 13.
Az elmúlt fagyos napok egyikén kollégánk a drávaszentesi állattartó telepen egy érdekes madarat pillantott meg, amint a szürkemarhák karámja körül kereste táplálékát. A kezdeti meglepetésből felocsúdva megállapította, hogy a váratlan látogatónk egy batla.
A batla hazánkban ritka fészkelő, az 1920-as években a Kis-Balaton környékén több száz pár költött, majd évtizedekre eltűnt. A 70-es évek végén kezdett újra költeni Magyarországon, leginkább az Alföldön. Vonuló, áprilisban érkezik vissza telelőhelyéről, így ez a februári látogatás még inkább növeli az eset különlegességét; tudomásunk szerint téli megfigyelési adata eddig még nem volt hazánkban.
Általában nádasok gémtelepeiben költ, kócsagok, kárókatonák társaságában. Zsombékosokban vadászik, főként olyan helyen, ahol a növényzet takarást biztosít számára. Tápláléka főként férgekből, ízeltlábúakból, kétéltűekből áll. Az itteni példány a trágyatároló közelében tartózkodott leginkább, ahol a trágya által termelt hőnek köszönhetően nem fagyott meg a talaj, és így a gilisztákhoz, és egyéb rovarokhoz könnyen hozzáfért.
Magyarországon fokozottan védett, természetvédelmi értéke 500.000 Ft.
(Szöveg: Schulcz Andrea, fotó: Horváth Zoltán)