Dunaszekcsőn megkezdődött az élőhely-rekonstrukció

2021. március 23.

A napokban állt munkába az az úszókotró, amely segítségével a dunaszekcsői Telelő-Duna és a Felső-zátonyi mellékág rekonstrukciója megvalósul. A kiemelkedő jelentőségű védett természeti terület megújítását 352,38 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósítja meg a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság.

Telelő-Duna

A pályázati forrás segítségével természeti értékekben gazdag, egyben kedvelt kiránduló- és horgász-hely rehabilitációja valósul meg Dunaszekcső község határában, a Duna árterületén. A beavatkozás a Duna folyó Felső-zátonyi mellékágát, valamint a Telelő-Duna elnevezésű holtágát érinti. 

A folyamszabályozás következtében olyan folyamatok zajlottak le és zajlanak ma is, amelyek természetvédelmi szempontból hátrányosak. A folyó medrének süllyedése, és ezzel párhuzamosan a hullámtér és az abban található állandó és időszakos vizes élőhelyek feltöltődése beavatkozás nélkül, hosszú távon a területre jellemző egyes élőhely-típusok további degradálódásához, majd eltűnéséhez vezetne.

Az élőhelyek rekonstrukciója egyrészt a Telelő-Duna és a Felső-zátonyi mellékág részleges kotrásával, a kotort anyag Duna-mederbe történő visszajuttatásával, valamint műtárgyak átalakításával valósul meg. A beavatkozás eredményeként a Telelő-Duna holtágban nagyobb állandó vízmélység, magasabb vízszint tartható, melynek következtében megállhat a hínárnövényzet túlburjánzása, továbbá javulhat a holtág halmegtartó képessége. A Felső-zátonyi mellékág pedig olyan átfolyó rendszerű víztestté fog válni, amelyen a mostaninál alacsonyabb dunai vízállás esetén is átáramlik a folyó vize.

A tervezett beavatkozások a gazdag élővilág fennmaradásának biztosítása mellett várhatóan jó hatással lesznek a közvetlen beavatkozási területet övező ártéri erdők vízellátására, ezen keresztül egészségi állapotára is. A beruházás befejezésének várható időpontja 2021. október 31.

A beruházás jelenlegi állapotát és a tervezett tevékenységeket mutatta be Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója múlt csütörtökön dr. Hargitai János, a térség országgyűlési képviselője, valamint Faller János Dunaszekcső polgármestere részére. 

A projekt a Széchenyi 2020 program keretében, a KEHOP-4.1.0 – Élőhelyek és fajok természetvédelmi helyzetének javítása, a természetvédelmi kezelés és bemutatás infrastruktúrájának fejlesztése című konstrukció keretein belül valósul meg.

A projektről bővebb információt ezen az oldalon olvashatnak.
 

Helyszín
Dunaszekcső, Telelő-Duna
Szélességi kör
46.105340
Hosszúsági kör
18.787394
Térkép linkje
Térkép linkje
Útvonalterv
Útvonalterv

Térkép

Ajánlataink a közelben