Darvak a drávaszentesi mocsárban
2022. március 2.
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Drávai tájegységében az elmúlt évtizedek élőhely-fejlesztési tevékenységei a vizes élőhelyek fenntartására és fejlesztésére koncentrálódtak. Ezen tevékenységek a mai aszályos, csapadékhiányos időszakban egyre jobban felértékelődnek.

Barcs térségében több pályázati beruházás is történt a múltban, ezek közé tartozik a drávaszentesi mocsár vízpótlásának biztosítása is. A pályázat során 7 db vízvisszatartó zsilip került kialakításra, ennek köszönhetően több, vízhez kötődő védett növény- és állatfaj állományát sikerült növelni.
Az elmúlt napokban – feltehetően annak köszönhetően, hogy a környéken nincs hasonló, sekély vizű terület – nagy számban jelentek meg vonuló darvak.
A több mint 200 daru az esti órákban húzott be éjszakázni a mocsárba, és hajnalban a környező gyepterületeken táplálkoztak, majd sietve vonultak tovább északra, költőhelyeikre.
Ez egy újabb megerősítése munkáknak, mely során arra is koncentrálunk, hogy ne csak az itt költő fajok, hanem a vonuló madaraknak is pihenő- és táplálkozóhelyet biztosítsunk.
(Szöveg: Horváth Zoltán, fotó: Mosonyi Szabolcs)