10 éves a Zselici Csillagoségbolt-park

2019. november 25.

2009. november 16-án nyerte el hivatalosan a nemzetközi csillagoségbolt-park címet a Zselici Tájvédelmi Körzet. Nagy eredmény volt, hogy Európában a skóciai Galloway Forest parkkal közösen elsőként érdemelte ki ezt a címet, s a világon is az első ötben szerepelt. A csillagoségbolt-park létrehozásában több szervezet működött együtt, a Magyar Csillagászati Egyesület, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága, az MEE Világítástechnikai Társaság és a Zselica Szövetség formális együttműködést is kötött, később a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt is tettekkel támogatta a projektet. A természetes éjszaka védelme, a természeti értékek bemutatása mellett a projekt egyik fő célja volt, hogy felhívják a figyelmet a fényszennyezés jelenségére. Azóta még inkább beigazolódott, hogy a természetes sötét éjszakai környezet a természeti egyensúly, a biológiai sokféleség szempontjából ugyanolyan fontosságú, mint a tiszta levegő, a szennyezésmentes víz és talaj.

Zselici égbolt a Tejúttal a megújult bárdudvarnoki közvilágítás felett

Tíz év eltelt, érdemes visszatekinteni, hogy milyen hatása volt a kezdeményezésnek, és hogyan alakult a fényszennyezés helyzete hazánkban és nemzetközi szinten. Talán a legfontosabb, hogy a Zselici eredményeknek köszönhetően időközben a Hortobágy és Bükk is csatlakozott a sorba, már három ilyen védettséget is elnyert területünk van, és továbbiak is várhatók. A csillagoségbolt-park megteremtésének köszönhetően később a SEFAG Zrt. szervezésében létrejött egy mintaértékű bemutatóközpont a Zselic szívében, ahol csillagvizsgáló, planetárium és kiállítások segítik az ismeretterjesztést és azt, hogy minél többen megismerkedjenek a fényszennyezés problémakörével.

A csillagoségbolt-park kezdeményezés fontos szerepet játszott abban, hogy valamilyen szinten a törvénykezés is foglalkozzon a fényszennyezéssel. Az OTÉK (Kormányrendelet az országos településrendezési és építési követelményekről) definiálta a fényszennyezés fogalmát és tiltja a fényszennyező kültéri világítást. Ennek értelmében nem lehetne a horizont síkja fölé világítani. A természet védelméről szóló törvény is érinti a témakört, és hangsúlyosan szerepel a fényszennyezés a jelenlegi nemzeti tájstratégiában is. Örülhetnénk a bevezetett szabályozásoknak, ha azokat mindig betartanák.

Ha kitekintünk határainkon kívülre, akkor ráadásul szembesülünk vele, hogy sokkal erősebb fényszennyezéssel kapcsolatos szabályozások születtek az elmúlt időszakban. 2019 januárjában hirdették ki Franciaországban azt a törvényt, ami a fényszennyezés visszaszorítása szempontjából mintaértékű. Nem csak az égbolt irányába közvetlenül fényt kibocsátó világítást tiltja a szabályozás, de a színhőmérsékletet is maximalizálja 3000K-ben. Védett területeken még melegebb (sárgásabb) fénnyel kell világítani. Hazánkban sem idegen ez a szemlélet, Budapest világítási mesterterve is a terület jelentős részén 3000K-es határt szab. Miért kell határt szabni a világítás színének? A tudományos kutatások szerint az esti, éjszakai világítás kék komponense egészségügyi kockázattal is jár – a mell- és prosztatarák kockázata megkétszereződhet a hidegebb fényű világítás mellett a nátriumlámpák sárga fényéhez képest, de nem ez az egyetlen egészségügyi következmény. A világítás kék komponense érinti leginkább a környezetet. A rovarokra gyakorolt hatás egyértelmű, a kékes világítás hozzájárul a biológiai sokszínűség romlásához. Többek között ezért is van szükség jó törvényekre és annak szigorú betartatására. Párizst a fény városaként is említik – a szigorú szabályozás ott is érvényben lesz. Nagyon fontos lenne a törvényi szabályozás mindenhol: általánosságban nem változott a nemzetközi trend sem, az elmúlt tíz évben több mint 20 %-kal növekedett globális fényszennyezés mértéke.

A szakértelem megvan a jó mintához is. Azért legyen ünnep is a Zselici Csillagoségbolt-park születésnapja. Zárjuk egy pozitív felsorolással! Jelenleg Európa egyik legfontosabb fényszennyezéssel kapcsolatos kutatási projektje hazánkban zajlik. Három egyetem konzorciuma közel egymilliárdos projektben dolgozik. Ennek keretében két kistelepülésen, Bárdudvarnokon a Zselici, és Répáshután a Bükki Csillagoségbolt-parkban új mintaértékű közvilágítás épült ki 2018 végén. Úgy sikerült csökkenteni a fényszennyezést, hogy a világítás célja szerinti minősége javult. A LED-es világítás színhőmérséklete jóval 3000 K alatti, este 10 óra után, a kritikus pihenési időszakban pedig a kék fénykomponens teljesen kikapcsol.

A Zselici Csillagoségbolt-park felterjesztője ma már tagja annak a bizottságnak, amely elbírálja az újabb felterjesztéseket. A hazai kutatásokban kifejlesztett fényszennyezési mérési eljárások élenjárnak világviszonylatban is. Az egyik legújabb ausztrál csillagoségbolt-rezervátum felterjesztéséhez ezt használták, a legmagasabb kategóriát jelentő jövőbeli új-mexikói csillagoségbolt-szentélyben pedig a közelmúltban mérték fel az égbolt állapotát. Mindezek nem jöttek volna létre, ha nem indul el a csillagos égbolt projekt a Zselicben. De ha a világítás más területére gondolunk, akkor is vannak jelentős hazai eredmények. Elég csak annyit említeni, hogy a vatikáni Sixtus-kápolna megújult belső világítását is magyar mérnökök tervezték. Bonyolult feladat volt az is, hiszen úgy kellett megvilágítani a teret, hogy a színvisszaadás ideális legyen, de a mesterséges fény ne károsítsa a freskók pigmentjét.

Ilyen eredményekre gondoljunk a zselici évforduló kapcsán és arra, hogy ilyen szakemberek segédkeztek a fényszennyezés csökkentő projektekben is. De az óriási kár, hogy sokszor nem kérdezték meg őket. 

Szöveg és fotó: Kolláth Zoltán
A képen: Zselici égbolt a Tejúttal a megújult bárdudvarnoki közvilágítás felett.

Helyszín
Zselici Tájvédelmi Körzet
Szélességi kör
46.250731
Hosszúsági kör
17.743445
Térkép linkje
Térkép linkje
Útvonalterv
Útvonalterv

Térkép

Ajánlataink a közelben