Megkezdődött a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen a III. számú tömegsír feltárásának 2. üteme

2021. július 7.

A Mohácsi Nemzeti Emlékhely öt tömegsírja közül a III. számú feltárása és tudományos vizsgálata az antropológusok és régészek közreműködésével tavaly augusztusban kezdődött. A tervezettnél nagyobb arányban előkerülő leletek miatt a tömegsír feltárása az idei évben is folytatódik.

A sajtótájékoztató részvevői

A régészeti feltárás magába foglalja a tömegsír felnyitását, a csontvázak különválasztását, osztályozását, antropológiai morfológiai vizsgálatát, valamint a régészeti leletmentést. A feltárást a Janus Pannonius Múzeum régészei a Szegedi Tudományegyetem antropológusaival közösen végzik. A régészeti feltárás célja, hogy a hős katonák fél évezreddel a csatát követően méltó módon kapják meg a végtisztességet, továbbá, hogy a Mohácsi Nemzeti Emlékhely a nemzeti kegyeleti szempontoknak megfelelően egy teljesen új interaktív kiállítás keretében – a legújabb antropológiai, régészeti, történészi kutatások eredményeit felhasználva – mutassa be a látogatóknak a magyarság egyik legfontosabb, sorsfordító történelmi eseményét.

A feltárás során az idén „Az év emlékhelyévé” nyilvánított Mohácsi Nemzeti Emlékhely továbbra is fogad látogatókat, a jelenlévő régész szakemberek tájékoztatják az érdeklődőket a munkálatokról.  

Az aktuális munkálatokról tartottunk sajtótájékoztatót 2021. július 7-én szerdán, 10.00 órai kezdettel a Mohácsi Nemzeti Emlékhelyen. Az eseményen részt vett Hargitai János országgyűlési képviselő; Bertók Gábor régész, mb. igazgató (Janus Pannonius Múzeum); Závoczky Szabolcs igazgató (Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság).

Helyszín
Mohácsi Nemzeti Emlékhely
Cím
7785 Mohács-Sátorhely
Szélességi kör
45.942869
Hosszúsági kör
18.646899
Térkép linkje
Térkép linkje
Útvonalterv
Útvonalterv

Térkép

Ajánlataink a közelben