Már Tolna megyében is költ a szalakóta

2020. július 17.

Újabb megyében van bizonyított fészkelése a fokozottan védett szalakótának. Ez a színpompás madár idén sikeresen költött a Tolna megyei Madocsa külterületén.

A Madocsáért Egyesület által kihelyezett odúk egyikét foglalták el a madarak, amelyben 4 tojással kezdődött meg a költés. A költőpár három fiókát sikeresen fel is nevelt, a mindig éhes utódoknak a fészkelőhely körül lévő Natura 2000 gyepterületen tudtak megfelelő minőségű és mennyiségű táplálékot vadászni.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság szakemberei egyedi jelöléssel látták el mindhárom fiókát, és a jövőben – a helyi önkéntesekkel együtt – figyelemmel kísérik őket.

2014 őszén vette kezdetét a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület koordinálásával „A szalakóta védelme a Kárpát-medencében” című LIFE projekt (rollerproject.eu). A kezdeti védelmi intézkedések hatására a faj a Dél-Alföld irányából elkezdett nyugat felé terjeszkedni. A szalakóták országos állománynövekedése folytán várhatóan további költőpárok megtelepedésére lehet számítani.

 
A képen: szalakóta fióka
A fotót Tarczal János készítette
 
Helyszín
Madocsa
Cím
Madocsa
Szélességi kör
46.678609
Hosszúsági kör
18.881414
Térkép linkje
Térkép linkje

Térkép

Ajánlataink a közelben