Önkéntesek a természetért

2022. október 13.

A Danubeparks Egyesület (https://danubeparks.org) és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság kezdeményezésre 2022. október 8-án önkéntesek tisztították meg a dunaszekcsői Duna-part egy részét.

Szemétszedés a nemzeti parkban

A Duna sajnos nem csak vizet és hordalékot szállít, hanem sajnos még mindig hozza magával a beledobált szemetünket is, amit aztán – a hordalékhoz hasonlóan – az ártéren rak le. Az ártéri ligeterdők mintegy csapdaként szolgálnak az úszó szemétnek, az aljnövényzetben, kidőlt fákban fennakad az úszó hulladék és hosszú évekre elcsúfítja a természetes környezetet. A hulladék összegyűjtése az erdőből csak gyalogosan, kézzel történhet így meglehetősen munkaigényes. Ezért is kértük a civil lakosság segítségét egy dunaszekcsői partszakasz megtisztításához az úgynevezett Telelő holtág mentén, ahol az idei évben fejeződött be egy, a holtág vízellátását célul tűző élőhely rehabilitáció. A 20 helyi lakosból álló csapattal ennek a holtágnak a környezetét tisztítottuk meg a főként műanyag palackokból, zacskókból és alumínium dobozokból álló hulladéktól. A délelőtt során 25 zsáknyi szemetet sikerült összeszedni és a védett területről elszállítani.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a település önkormányzatának illetve a Dunaszekcső Emlékeiért és Jövőjéért Alapítványnak, akik egy finom töltött káposztával vendégelték meg az akció résztvevőit.

(Szöveg és fotó: Parrag Tibor)