Önkéntes munka a természet védelméért a kakasdi borókásban

2019. szeptember 23.

Kevesen tudják, hogy borókás területek nemcsak Barcs mellett, vagy Bugacon találhatók, hanem Tolna megyében Kakasd mellett is. Ez a településhez közeli, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésében lévő Natura 2000-es területet elzártsága miatt még ma is igazi élmény megközelíteni.


      
      

A Kakasdi Borókás a Szekszárdi-dombság egy magasabban fekvő katlanában helyezkedik el, melyet mély vízmosás árkok, meredek domboldalak, változatos növényzet jellemez, és felfedezése igazán izgalmas. A 6 hektáros borókás több védett növény élőhelye. Tavasszal sárga virágával hívja fel magára a figyelmet a tavaszi hérics, de előkerült az árlevelű len, az epergyöngyike, a pécsvidéki aszat, a hóvirág, az illatos hunyor, vagy a nagyezerjófű is. Ezt a területet már az 1980-as évek közepétől nem legeltették, emiatt elterjedt rajta az egybibés galagonya, a veresgyűrű som, a kökény, és később a bálványfa. Ezek a növények leárnyékolták a gyepet, és ezért a nyitottabb területeket kedvelő védett fajok élőhelyet veszítettek, és visszaszorulóban voltak a területen. A nem védett, de tájképi értéket képviselő boróka is megsínyli az agresszíven terjeszkedő növények jelenlétét, mert akadályozzák a boróka oldalirányú növekedését, ami miatt a növény felkopaszodik, és lassan kipusztul. 2003-ban a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság elkezdett egy élőhely-rekonstrukciós programot, melynek során 1 hektárt tisztított meg ezektől az agresszíven terjeszkedő növényektől. A program 2013-ban folytatódott, és az egész borókás területét érintette. Ennek során a felnövő cserjéket, bálványfákat letakarítottuk. Egy-egy nagyobb, öreg, terebélyes galagonyabokrot meghagytunk énekesmadár költőhelynek, valamint szintén visszahagyásra kerültek a molyhos tölgyek, virágos kőrisek és a mezei szilek is. A program célja az volt, hogy a boróka zavartalanul növekedjen, valamint az itt található védett növények a nyíltabb területek létrejöttével újabb életteret találjanak maguknak.

Az idén 10. születésnapját ünneplő Varázslatos Magyarország természetfotós és természetvédelmi kezdeményezés 2009-ben azzal a céllal jött létre, hogy arra biztassa az embereket, hogy kimenjenek a természetbe, és megörökítsék az ország szépségeit, lencsevégre kapják az ott élő növény- és állatfajokat. A természetfotósok munkáin keresztül hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára, és próbálnak eljutni azon cselekvő közeghez, akik szeretnének és tudnak is tenni a természet lokális és ez által globális védeleméért. Szeptember 21-én a programban résztvevő természetfotósok bozótvágót, metszőollót és vasvillát ragadva tisztították meg az elmúlt években becserjésedő területet, ezzel is hozzájárulva ahhoz, hogy az itt található védett növényeknek megőrizhessük a kakasdi borókást. Köszönjük munkájukat!