Nagy Zsolt az év Ifjú kócsagőre
2019. szeptember 23.
A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság ifjú kócsagőre Nagy Zsolt diák és mentora, Wágner László, valamint Fóvárosi Önkormányzat Rendészeti Igazgatóságának kócsagőre Dorottya Virág diák és mentora, Buczkó Máté Gábor párosa nyerte el a megosztott első helyezést, a Tutajos- és a Matula-díjat az 2019. évi Ifjú Kócsagőr Program pénteki díjátadóján.

Az Ifjú kócsagőr program keretében a fiatalok a természetvédelmi őrökkel közös munka során teljeskörő betekintést nyerhettek a Természetvédelmi Őrszolgálat mindennapi tevékenységébe, részt vehettek a különböző terepi feladatokban, felmérésekben, területellenőrzésekben és egy-egy nemzeti parki bemutatóhely felkeresésével az ott folyó környezeti nevelési munkával is megismerkedhettek. Az ifjú kócsagőrt Wágner László természetvédelmi őr Matula bácsiként segítette eligazodni a természetben, a védett területeken. Nagy Zsolt a Szent István Egyetem természetvédelmi mérnök BSc képzésének harmadéves hallgatója. Középiskolai tanulmányait Szolnokon végezte környezetvédelem- és vízgazdálkodás szakirányon, majd később vízgazdálkodói képesítést szerzett.
Az idei Ifjú Kócsagőr Program háromnapos döntővel zárult Budapesten, ahol szeptember 18-20.között a természetvédelmi őr mentorok által felkészített ifjú kócsagőr-jelöltek mérték össze tudásukat.
A Budapesten megtartott döntőben 11-en vettek részt. Ennek során a versenyzők beszámoltak a kéthetes szakmai gyakorlat tapasztalatairól, majd mindannyian egy könnyített természetőri vizsgát tettek. A következő napon különféle terepi feladatokat kellett megoldaniuk.
A díj mellett Nagy Zsolt és Wágner László ötnapos tanulmányúton is részt vehetnek Lengyelország legnagyobb nemzeti parkjában, a Biebrzanski Nemzeti Parkban. Mint díjátadón elhangzott, a jövő évi döntőt a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság rendezheti meg.
A fotón Nagy Zsolt ifjú kócsagőr
Szöveg: Varga Zsolt