Ifjú Kócsagőrök a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságnál

2021. augusztus 25.

Idén rekordszámú jelentkezés érkezett az Agrárminisztérium által meghirdetett versenyre. Közülük választotta ki a szakmai zsűri azokat, akik az ország tíz nemzeti parkjának valamelyikében részt vehetnek a több hetes szakmai gyakorlaton. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság idén 3 ifjú jelöltet készített fel a megmérettetésre.

Ifjú Kócsagőr embléma

Mindhárman a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem hallgatói, Takács Zsófia és Balog Dorka természetvédelmi mérnök, míg Suri Emília agrármérnök és kertészmérnök szakokon. A fiatalok a természetvédelmi őrökkel közös munka során teljes körű betekintést nyerhettek a Természetvédelmi Őrszolgálat mindennapi tevékenységébe, részt vehettek a különböző terepi feladatokban, felmérésekben, területellenőrzésekben és egy-egy nemzeti parki bemutatóhely felkeresésével az ott folyó környezeti nevelési munkával is megismerkedhettek. Az ifjú kócsagőröket egy-egy természetvédelmi őr „Matula bácsiként” segítette eligazodni a természetben, a védett területeken.

Az augusztusban megrendezendő „házi” döntőben ők hárman vetélkednek az elsőségért, ami azt jelenti, hogy egyikük fogja képviselni a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságot a szeptemberi országos döntőn, aminek házigazdája igazgatóságunk lesz, helyszíne pedig a Szaporcai Ős-Dráva látogatóközpont. Az országos verseny győztes ifjú kócsagőr és a mentor jutalma 5 napos kirándulás a Csehországi Podyjí nemzeti parkba, valamint az év ifjú kócsagőre cím.