Idén is lezajlott a TeSzedd! a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósággal

2024. május 7.

2024-ben immár 12. alkalommal került megrendezésre a TeSzedd! országos szemétgyűjtési akció. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, mint eddig minden évben, idén is több helyszínen vállalta a Dél-Dunántúlon a koordinátori, szervezői feladatokat.

Hulladékkal teli zsákok

Bács-Kiskun, Somogy, Tolna és Baranya vármegye védett természeti területein összesen hat helyszínen sikerült az önkéntesek segítségével kitakarítani tanösvényeket, kirándulóhelyeket, sétautak környékét. A Dunai tájegységben Kölked, Érsekcsanád és Szekszárd, a Somogy-Tolna tájegységben Nagydorog és Homokpuszta, valamint a Mecsek tájegységben Bükkösd határában található védett területeken a természetvédelmi őrök irányítása mellett iskolások, családok, kirándulók 295 zsáknyi hulladékot gyűjtöttek össze, ezzel is mentesítve a természeti környezetünket a felelőtlen emberek által eldobott szeméttől.

(Szöveg és fotó: Varga Zsolt őrszolgálat-vezető)