Hagyományőrző Homokpuszta

2019. június 11.

Homokpuszta egy, a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet majdnem eltűnt pusztái közül. Homok, ahogy a helyiek ma is hívják, az egyik legközelebbi puszta Nagybajomhoz, innen iskolába már oda jártak a gyerekek, de az óvoda épülete még ma is áll a poros elhagyatott utcában. A szomszédos soron viszont már csak egy lakott ház volt, amiben Edit néni élete végéig kitartott. Fia tartott utoljára birkát az erdősítésektől megmenekült utolsó legelőkön. Végül a termelőszövetkezet ezeket is felszántotta.

A termelőszövetkezetek megszűnése után a területek egy része a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésébe került, megkezdődött a valamikori gyepterületek helyreállítása.
Az igazgatóság területén egy kis romos ház és a düledező állattartó épületek, valamint Edit néni háza álltak ellen az idő vasfogának. Ezek a kitartó épületek lettek felújítva Európai Uniós forrásból, vigyázva arra, hogy a puszta valamikori hangulata megmaradjon.


A főútról egy újonnan létesült tanösvény vezet a tanyára, a túra után megpihenhetünk az udvaron a tábortűz körül vagy a valamikori ól helyén álló fedett tanteremben. Megismerhetjük a hortobágyi fehér racka juhfajta jellemzőit.
A befejeződött fejlesztés során felújított és berendezett paticsház szobájában egy szakvezetés alkalmával megtapasztalhatjuk a suba és a szűr közötti különbséget, láthatjuk, miért hívják a somogyi pásztorok kalapját vargánya kalapnak, meghallgathatjuk a különböző csengők, pergők, kolompok hangját. Miközben kezünkben tarthatjuk, történeteket hallhatunk az okkal hírhedt kanászbaltákról.

A reggeli csendet az anyjukat kereső bárányok hangos bégetése töri meg, az érkezőt izgatott kutyaugatás fogadja, a nyáj közeledtét kolompok hangja kíséri.

Homokpuszta már a Boronka-melléki Tájvédelmi Körzet - a múltat is idéző, jelenben élő, az ember és természet harmóniájában vetett hitet megjelenítő - pusztája.

Szöveg: Nyemcsok Tamás, Szegvári Zoltán
Fotó: Nyemcsok Tamás