Gyöngyvesszők a városban és a természetben

2020. május 13.

Ki ne ismerné a városi parkok gyönyörű cserjéjét, a nemesített közönséges gyöngyvesszőt (Spiraea x vanhouttei). Tavasszal mintha hótakaró lepné be a zöldellő bokrokat, milliónyi fehér kis virág önti el e sövénynek is alkalmas dísznövények ágait. Van azonban egy kevésbé virággazdag, szintén a rózsafélék családjába tartozó vad rokona is, a kevés számú védett fásszárú növényfaj közé tartozó szirti gyöngyvessző (Spiraea media).

Rendkívül ritka faj, hazánkban a Duntántúli- és az Északi-középhegységben, annak is jobbára a Pilistől a Zempléni-hegységig terjedő részén, a Balatontól délre pedig csak a Mecsekben, a Villányi-hegységben és a Dél-Mezőföldön van pár igen apró állománya. Sarjadzó, 1,0-1,5 méteresre megnövő cserje, melynek elliptikus alakú levelei általában ép szélűek, a csúcsi részen azonban finoman fűrészesek vagy fogasan szeldeltek. Virágzatában szép számú kicsiny, fehér színű, öt tagú virág nyílik.

Mész- és melegkedvelő faj, jobbára hegyvidéki területeken találkozhatunk vele, de például a Dél-Mezőföldön egy meredek löszlejtő cserjésében bújik meg. A földrajzi elterjedés meghatározza a faj által jellemzett két növénytársulást is. Az északi területeken a középhegységi gyöngyvesszős cserjést (Waldsteinio-Spiraeetum mediae), délen pedig a mecseki gyöngyvesszős cserjést (Helleboro odori-Spireaeetum mediae) írták le a kutatók. A megkülönböztetést a déliben nagy számban előforduló szubmediterrán növényfaj, mint pl. a farkasölő sisakvirág, a keleti zergevirág, az illatos hunyor, a baranyai peremizs és a pirítógyökér indokolja.

Térségünkben a legerőteljesebb állományai a Mecsekben találhatóak, dél-dunántúli tetőerdők és mecseki karsztbokorerdők apró kis sziklagyepes tisztásainak szélén, felnyíló foltjaikban, esetenként turistautak szegélyében.

Szöveg és fotó: Nagy Gábor (a képen: szirti gyöngyvessző)

Helyszín
Nyugat-Mecsek Tájvédelmi Körzet

Térkép