Gólyafészek karbantartások Somogyban
2020. november 20.
Ismét beköszöntött az ősz, és a nyáron kikelt fehér gólya fiókák már úton vannak telelőhelyeikre. A fészkek elhagyása után megkezdődhet a fészekkarbantartások időszaka.

Köztudott, hogy az ártéri erdeink és vizes élőhelyeink megfogyatkozása miatt a fehér gólyák fészekrakási magatartása is megváltozott. Alkalmazkodtak az emberi jelenléthez, és villanyoszlopokra, kéményekre építik a közel egy méter átmérőjű, gallyakból álló fészküket. Nem raknak minden évben újat, inkább a korábban használt fészkek kora tavaszi tatarozása a jellemző. Ezt a munkát mindig a hím gólyák végzik, ezért körülbelül két héttel a tojók előtt érkeznek vissza.
A természetvédelem, az elektromos hálózat üzemeltetője, és a lakosság közös érdekeit figyelembe véve, 2020-ban is nagyszabású fészekkarbantartásba kezdtünk.
A tavasszal épített fészkeket, melyeket a madarak közvetlen a vezetékre építettek, egy speciális magasítóval látjuk el, ezzel minimalizálva az áramütés kockázatát és elősegítve a folyamatos áramszolgáltatást. A régebbi, és évről-évre újra tatarozott fészkeknél fennáll a veszélye annak is, hogy az egész építmény a súlyánál fogva leomlik, vagy egy nagyobb széllökés alkalmával a földre hullik. Ezért fontos ezeket télen lebontani és a fészektartókat karbantartani, tehermentesíteni.
A fészkelőhelyek megújítása a gólyák megérkezéséig folyamatosan zajlik. Az első nagyszabású munkálatok a Kaposvár környéki településeket érintik. Többek között Jutában, Szennán, Bőszénfán és Szilvásszentmártonban is tervezünk ilyen jellegű beavatkozást. Bízunk benne, hogy a tavasszal érkező gólyák szívesen veszik majd birtokba felújított otthonukat.
(Szöveg és fotó: Daróczi Zsolt)