Búbos cinegék a Nyugat-Mecsekben

2021. március 25.

Tíz évvel ezelőtt, egy őszi terepbejárás alkalmával a Nyugat Mecsek Tájvédelmi Körzet egy eldugott szegletében kollégánk búbos cinegéket figyelt meg (maximális megfigyelt egyedszám 8 példány). A néhány hektáros, telepített lucfenyvesben a madarak jelenléte a rákövetkező tél folyamán állandónak bizonyult.

Búbos cinege

A helyszínen, a következő téli hónapokban sikerült számos megfigyelést végezni a fajjal kapcsolatban, melynek előfordulása a térségben addig meglehetősen ritkának számított. A búbos cinegék stabil jelenléte adta az ötletet, hogy kollégánk a fenyvesbe odútelepet létesítsen, azzal a céllal, hogy bizonyítsa a faj költését. Az odútelep sikerrel járt. A rákövetkező 4 évben háromszor is sikerült dokumentálni a búbos cinege költését a mesterséges fészekodúkban, ez által bizonyítva először baranyai költését. A búbos cinege monitoring az erdőben azóta is folyik, változó egyedszámban jelenlétük folyamatosnak mondható. Így volt ez a legutóbbi tél folyamán is. A kis fenyvesben más cinegék és királykák között rendre feltűnt 2-3 példány, megtöltve az erdőt kedves hangjukkal.

A búbos cinege (Parus cristatus) Magyarországon védett faj, természetvédelmi értéke 25.000 Ft.

(Szöveg és fotó: Völgyi Sándor)