A barátságos barkóscinege

Megjelenése jellegzetes, hosszú farka, narancssárga csőre és fekete lábai messziről felismerhetővé teszik. A nemek jól elkülöníthetők, a hím kékesszürke fejét a szemétől lefutó, fekete „barkó” díszíti, háta pedig vörhenyes fahéjszínű. A tojó és a fiatalok szerényebb színezetűek, barkó nélkül. Érdekesség, hogy a hímek és tojók csőrének eltérő színezete már fiókakorban is megfigyelhető. Életmódja a nádas élőhelyhez alkalmazkodott. Nyáron rovarokkal táplálkozik, télen viszont a nád magjára vált. Ezt élettani folyamatok is segítik, gyomra télen megvastagszik, ilyenkor apró homokszemek segítségével őrli meg a kemény magvakat, majd tavasszal visszaalakul a lágyabb étrendhez. A faj egyik legkülönlegesebb vonása a társas viselkedése. Szokatlanul erős párkapcsolatokat alakít ki már röviddel a kirepülés után. Ez a korai párválasztás stratégiai előnyt jelenthet, tavasszal nem pazarolnak időt az udvarlásra, így hamar megkezdhetik a költést. Télen kisebb csapatokba verődik, de a párok ilyenkor is együtt maradnak. Más nádi énekesekkel ellentétben nem tart revírt, társaival barátságos, nem territoriális. A fészkét az évek alatt összeroskadt nád vagy gyékény alá építi, közvetlenül a vízfelszín fölé. Állandó madarunk, élőhelyén a nád megléte télen is kulcsfontosságú. A rendszeres nádvágáshoz nem tud alkalmazkodni. A klímaváltozás veszélyezteti, mert természetes vizes, mocsaras élőhelyeit sok helyen a kiszáradás fenyegeti. Ezért a mesterséges halastavak nádasai a faj számára felértékelődnek, ilyen a tolnai Pacsmagi halastavak területe is, ahol még stabil állománya fészkel. A barkóscinege hazánkban 1901 óta védett, természetvédelmi értéke 50 000 Ft.

(Kép és szöveg Kováts László természetvédelmi őr)