Hírek

Szürke légykapó a talajon

Szürke légykapó

2023. szeptember 14.

Beszédes a neve ennek a nem feltűnő madárnak, hiszen alapszíne szürkés, ami tökéletes álca az erdőben. A szürke légykapó erdeink elterjedt, ám nem túl gyakori fészkelő madara. Tölgyesekben, elegyes erdőkben, de házak körül, kertekben és parkokban is meg lehet figyelni. Elsősorban repülő rovarokat zsákmányol.

Batlák a tómederben

Új költőfaj a Duna-Dráva Nemzeti Park illetékességi területén

2023. szeptember 13.

Az Igazgatóság Dunai Tájegységében található Riha-tó nádasában több mint négy évtizede igen jelentős vegyes gémtelep ismert. Az elmúlt 15 évben pontos felmérések voltak arra vonatkozóan, hogy milyen fajból, mennyi madár kezdi meg a költést és azoknak milyen eredményei lettek. Nem volt ez másként az idei évben sem, a természetvédelmi őrszolgálat szakemberei több alkalommal is végeztek megfigyeléseket, számolásokat a területen, lehetőség szerint a madarak minél kisebb zavarását előidézve.

Virágzó kornistárnics

Láprétek őszi szépsége: a kornistárnics

2023. szeptember 12.

Láprétek, hegyi rétek, szőrfű gyepek, mocsárrétek ritka őszi váraga a kornistárnics (Gentiana pneumonanthe). A virág 20–60 cm magas, egyszerű vagy elágazó szárú évelő növény. Hosszú életű, sok éven át virágzik, virágzata kevés virágú, az összenőtt sziromlevelek 4-5 cm nagyok, feltűnő kék színűek. Magszórása augusztus végére, szeptemberre esik, a magok a tavaszi fagyok után csiráznak.

Schlitt Bence

Schlitt Bence a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság ifjú kócsagőre

2023. augusztus 31.

Igazgatóságunkat Schlitt Bence ifjú kócsagőr és mentora, Pintér András természetvédelmi őr fogják képviselni a program országos döntővel egybekötött háromnapos záróeseményén, szeptember 20-22. között az idén 50 éves Hortobágyi Nemzeti Parkban.

A gyepek titkai IV. fotópályázat

A gyepek titkai IV. fotópályázat - meghosszabbított beadási határidő!

2023. augusztus 28.

A Grassland-HU LIFE integrált projekttel kapcsolatban a Herman Ottó Intézet Nonprofit Kft. és projektpartnerei negyedik alkalommal hirdetik meg a gyepes élőhelyek értékeinek, jellemző növény- és állatfajainak bemutatását, népszerűsítését célzó fotópályázatukat. A pályázat kiemelt célja, hogy felhívja a figyelmet a gyepek és élőviláguk védelmére, megőrzésük fontosságára.

Tűzgyújtási tilalom

Országos tűzgyújtási tilalom

2023. augusztus 25.

A kánikulai időjárás miatt kiszáradt a holt biomassza az erdőkben és az erdőkkel szomszédos területeken egyaránt. Az extrém száraz biomassza miatt gyors tűzterjedés alakul ki kisebb szél vagy lejtőhatás esetén is. Megnő a keletkező tüzek intenzitása, a felszíni tüzek 15-30 méteres lángmagasságú koronatűzzé fejlődhetnek. Nő a tüzek ugrótűz potenciálja, ami tovább gyorsíthatja a tűzterjedést. Az esetleges lokális kis mennyiségű csapadék sajnos nem jelent változást a tűzkockázatban, erdőnél le sem ér a felszínre, nyílt területen a szél és napsütés órák alatt felszárítja.

A rossz állapotban levő gólyafészek

Gólyafészek fazonigazítás

2022. október 24.

A fehér gólya közismert, kedvelt madarunk. Életét a szemünk előtt éli, mivel nagy többségében a települések villanyoszlopain fészkel. A fészkek biztonságossá tétele fontos feladat, hiszen a vezetékekre épült fészkekben nagy az áramütés veszélye, és az elektromos hálózat meghibásodási kockázata is nő.

A megújult Pintér-villa

Szakmai elismerést kaptak a megújult Pintér-villa tervezői

2022. október 21.

A Dél-dunántúli Építész Kamara Elnöksége az értéket teremtő építészeti alkotómunka tiszteletének erősítéséért 2019 óta minden évben odaítéli a Forbát Alfréd Építészeti Díjat. Az idei, október 19-én megtartott díjátadón elismerő oklevelet kapott Kokas Balázs és Kokas Ignác, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság „Pintér villájának" épületbővítési és környezetrendezési terveiért.

Védjegy bírálat

Újabb termékek kapták meg a Duna-Dráva Nemzeti Parki Termék Védjegyet

2022. október 21.

2022. október 18-án lezajlott a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság Nemzeti Parki Termék Védjegy idei pályázati felhívásra benyújtott kérelmek bírálata. Pályázni kézműves termékekkel, valamint feldolgozott növényi élelmiszerekkel lehetett, mint például: lekvár, szörp, savanyúság, méhészeti- vagy tejtermékek. A több, mint 10 éve létrejött védjegyre olyan termelők, kézművesek, gazdaságok pályázhatnak, akik a természettel összhangban, természetvédelmi oltalom alatt álló területeken végzik tevékenységüket.

Szoborpark

Újból várja a látogatókat a Nagyharsányi Szoborpark

2020. június 25.

Új, impozáns fogadóépületet, valamint panoráma sétányt adott át a Nagyharsányi Szoborparkban 2020. június 25-én Dr. Rácz András környezetügyért felelős államtitkár, Závoczky Szabolcs, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság igazgatója és Dr. Hargitai János országgyűlési képviselő.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság logója

Bemutatóhelyeink újranyitása: Pintér-kert, Tettyei Mésztufa-barlang, Fehér Gólya Múzeum

2020. június 22.

Június 18-án adtunk hírt arról, hogy a veszélyhelyzet megszüntetésével a magyarországi nemzeti park igazgatóságok kiállításai, barlangjai, illetve zárt téri bemutatóhelyei is újra megnyithatnak. A létesítmények megnyitása fokozatosan történik, így a mai naptól a pécsi Pintér-kert Arborétum a hét minden napján nyitva tart, június 23-tól a Tettyei Mésztufa-barlang és a kölkedi Fehér Gólya Múzeum is várja a látogatókat.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság logója

Újra várják a látogatókat a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság ökoturisztikai létesítményei

2020. június 18.

2020. június 19-től kezdődően a nagyközönségnek ismét lehetősége nyílik arra, hogy nem csak a szabadban, hanem kiállítások, barlangok látogatása során is új élményeket és ismereteket szerezzen a természeti környezetről, hiszen a veszélyhelyzet megszüntetésével a magyarországi nemzeti park igazgatóságok kiállításai, barlangjai, illetve zárt téri bemutatóhelyei is újra megnyithatnak. Megnyíló létesítményeinkbe a hivatalos nyitvatartási rend és árlista szerint várjuk a látogatókat.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság logója

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztatása a koronavírussal kapcsolatos rendelkezésekről

2020. március 16.

A koronavírus terjedésével összefüggésben a mai nappal (2020. március 16.) az alábbi rendelkezések lépnek életbe a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóságnál a bemutatóhelyek, szálláshelyek és programok vonatkozásában.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság logója

Elmaradnak a Barlangok Hónapjára meghirdetett programjaink

2020. március 13.

A Kormány az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki a 40/2020. (III. 11.) számú kormányrendeletben, melynek rendelkezései visszavonásig érvényesek. Ezzel összefüggésben az Agrárminisztérium az idegenforgalmi hasznosítású barlangok esetében a látogathatóság felfüggesztéséről hozott döntést. A döntés érinti a Barlangok Hónapja keretében meghirdetett programjainkat is, mivel jelenleg sem az Abaligeti-barlang, sem a Tettyei Mésztufa-barlang nem látogatható.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság logója

A barlangok helyett szabadtéri helyszínekre várják a nemzeti parkok a látogatókat

2020. március 13.

Az Agrárminisztérium által idén márciusban 7. éve meghirdetett „Barlangoljunk!” kampány célja hazánk különleges barlangjainak bemutatása, népszerűsítése. A hónap során az érintett nemzeti park igazgatóságok különleges barlangi programokkal és jelentős kedvezményekkel várták a látogatókat.

A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság logója

Kilátó épül a Zengőn

2019. december 2.

Pécsvárad Város Önkormányzata, a Baranya Megyei Önkormányzat és a Baranya Megyei Önkormányzati Hivatal alkotta konzorcium 162,9 millió Ft vissza nem térítendő támogatást nyert a Zengő-hegy ökoturisztikai célú fejlesztésére. A projekt a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében meghirdetett TOP-1.2.1-15 kódszámú Társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztés című pályázati kiírás keretében kerül támogatásra.

Zselici égbolt a Tejúttal a megújult bárdudvarnoki közvilágítás felett

10 éves a Zselici Csillagoségbolt-park

2019. november 25.

2009. november 16-án nyerte el hivatalosan a nemzetközi csillagoségbolt-park címet a Zselici Tájvédelmi Körzet. Nagy eredmény volt, hogy Európában a skóciai Galloway Forest parkkal közösen elsőként érdemelte ki ezt a címet, s a világon is az első ötben szerepelt. A csillagoségbolt-park létrehozásában több szervezet működött együtt, a Magyar Csillagászati Egyesület, a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága, az MEE Világítástechnikai Társaság és a Zselica Szövetség formális együttműködést is kötött, később a SEFAG Erdészeti és Faipari Zrt is tettekkel támogatta a projektet. A természetes éjszaka védelme, a természeti értékek bemutatása mellett a projekt egyik fő célja volt, hogy felhívják a figyelmet a fényszennyezés jelenségére. Azóta még inkább beigazolódott, hogy a természetes sötét éjszakai környezet a természeti egyensúly, a biológiai sokféleség szempontjából ugyanolyan fontosságú, mint a tiszta levegő, a szennyezésmentes víz és talaj.

Rackák

Pihenőre tért a drávaszentesi állattartó telep

2019. november 13.

Megérkeztek téli szálláshelyükre a darányi Borókásban legelő rackajuhok, továbbá a drávaszentesi szürkemarhák is a karámban töltik már legtöbb idejüket.