magyar english
Térkép

 
 
 
Mentés
Mentés
Fekete gólya LIVE!
A Duna-Dráva Nemzeti Park Gemenci Tájegységében található egyik fekete gólya fészeknél elhelyezett kamera képe ide kattintva tekinthető meg!
 
Mentés
Facebook
Videók, fotók
 
 
 
Mentés
NATURA2000 fenntartási tervek
 
KooKoo - az éneklő óra

Fontos
A honlapon található fotók szerzői jogi oltalom alatt állnak. Felhasználásuk, másodközlésük csak írásos megállapodás aláírását követően lehetséges.

Jelen honlap a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság hivatalos honlapja (www.ddnp.hu). Az egyéb más oldalakon található, Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósággal kapcsolatos információkért nem vállalunk felelősséget.

Programjainkon mindenki saját felelősségére vesz részt. A résztvevők tudomásul veszik, hogy a programokon kép-, illetve videofelvétel készülhet. A részvevők a programokon való részvételükkel hozzájárulnak a kép-, videofelvétel készítéséhez, és annak a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság weboldalaira és Facebook oldalaira történő feltöltéséhez, valamint a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság kommunikációjához, marketingjéhez történő időbeli korlátozás nélküli felhasználásához.
» Régi magyar háziállatok tartása » Hortobágyi racka
Hortobágyi racka
 

A honfoglaló magyarság az Etelközben ismerkedett meg a juhtartással, amit a magyar nyelvkészlet honfoglalás előtti bolgár-török jövevényszavai is mutatnak. Már a Kárpát-medencébe érkező magyar népcsoportok egyik háziállata volt a magyar rackajuh. A juh tenyésztése főleg az ország peremterületein, a hegyekkel övezett részeken volt általános. Elődeink sátraikat, a jurtákat nemezből készítették, a nemezt pedig a racka gyapjából. A juhbőrt a ruházkodáshoz többféle módon használták föl: bundát, subát, irhamellényt, különféle takarókat készíthettek belőle. A húsát szárítással tartósították.

A török uralom alatt a juhtenyésztés nagymértékben fejlődött, mert a vallási tilalmak miatt a törökök sertéshúst nem fogyasztottak, a juhhúst viszont nagyon kedvelték. Az ország középső területein, a töröktől pusztított egykori földeken és az alföldi mezővárosokhoz tartozó hatalmas legelőkön nagy számban legeltek juhnyájak. Az Alföldön legeltetett rackajuhok egészen a XIX. század utolsó harmadáig a magyarországi juhállomány többségét adták. Évszázadokon keresztül a magyar pásztorélet meghatározó juhfajtája volt. A finomgyapjú előtérbe kerülésével a finomgyapjas fajták háttérbe szorították. A 18. századra tehető hazánkban a nagy fajtaváltás: ekkor hozták be a merinónyájakat a gyapjúhozam növelésének céljából. 1895-re viszont már a merinói juhállomány száma nőtt meg. A trianoni béke után, Magyarországon főleg csak az Alföldön (Debrecen-Hortobágyon, Békés és Csongrád megyében) tenyésztették a rackát. 1945 után a termelőszövetkezetekben és az állami gazdaságokban is tovább csökkent a külterjes viszonyokat jól bíró rackák száma. Ma újra kezd divatba jönni tenyésztése ennek az ősi magyar fajtának, amelynek húsa rendkívül ízletes.

A racka az extenzív viszonyokat jól tűri, ellenálló, viszonylag igénytelen fajta. A kis hozamú legelők jó hasznosítója, az ökológiai gazdálkodás egyik lehetséges fajtája. Természetvédelmi területeink elsődleges lakója. Emellett fontos idegenforgalmi látványosság is. Két színváltozata ismert: a fehér, és a fekete.

 

 

   
 
2012. 01. 10. Oldal nyomtatása
©2005 A KvVM
Természetvédelmi Hivatala
neosoft&design